Summer is coming

Trónok Harca. Modern/középiskolai AU
Ez az a fic amiben igazából semmi sem történik, és rohadt hosszú. Cserébe mindenki él, és mindenki boldog. Avagy totál nem GoT-os. Mindenesetre ilyen is van.

Summer is coming

Theon

Theon Greyjoy végigterült a kollégiumi szoba padlóján, a feje a vastag irodalom könyvbe nyomva. Csupasz talpaival a levegőben kalimpált, vigyázva nehogy leverje a gondosan felépített könyv tornyot.

- Oscar Wilde - dünnyögte Theon a lapokba - ezernyolcszázötvennégy... október tizenhatodikán született... éééééés... meghalt ezerkilencszáz, november harminc. Eeeeezernyolcötvennégy. Ezernyolcötvennégy. Ooooktóber? Október. Tizenhét? Hizenhat. Baszki. Maghalt ezerkilencszáááz... november harminc. November harminc. Ezerkilencszáz. Oscar Wilde. Wilde. Oscar. Born to be wilde! Höhö. Nem! Koncentrálj Greyjoy!

Felemelte a fejét, és grimaszolva bámulta az író portréját, ami álmodozva bámult vissza rá. Theon végzős volt, pár hétre az érettségitől, és utálta magát amiért angol irodalomra szakosodott.

Törökülésbe tornászta magát, és elkezdett kutakodni a könyvek között. Miután mindent alaposan végigtúrt szenvedve állapította meg, hogy a kortárs írókról szóló jegyzetei eltűntek. Szitkozódva felkelt, és az ablakhoz sietett, szórakozott a tönkrement ablak zárra, s amikor végre kinyitotta derékból kihajolt rajta azt ordítva:

- Robb Stark! Roooobb! Robby! Staaaarkkk!

A szomszédos ablak kicsapódott, és egy borzas szőke fej bukott elő. Joffrey Baratheon egyenest Theon felé bámult karikás szemeivel.

- Kussoljál már Greyjoy, baszdmeg! - azzal becsapta a hosszúkás ablakot, és eltűnt a szobája sötétjében.

Theon nem jött zavarba, sőt hangosabban kiabált mint előtte.

Valahonnan Loras Tyrell hangja hallatszott. Theon nem értette pontosan mit mond, de biztosan semmi kedveset.

Robb ekkor jelent meg az udvaron sétálgatva, a kezében könyvhalmaz a balján valami csaj akivel bájosan cseverésztek. Theon-nak ezen a ponton már kezdett elege lenni.

- Robb Stark, te nyomoronc! - kiabált.

Robb felé fordult és bosszúsan azt válaszolta:

- Mi van má’?  

- Hol vannak a kortárs jegyzeteim?

- Az íróasztalomon.

- A hol?

- Az íróasztalomon! - ordította vissza Robb teli torokból.

Theon eltűnt, majd pár perc múlva újfent előtűnt az ablakban, vigyorogva és egy halom lappal integetve.

- Kösszentyű!

Theon továbbra is az ablakban lógott, az egyik lábát lányosan feldobva. Bal kezében a jegyzeteket szorongatta, a másikkal a párkányon könyökölt,  figyelte amint Robb mentegetőzve elköszön a Theon számára ismeretlen lánytól majd megindul a kollégium felé.

Szép nap volt. A Nap sütött, a szél lágyan lengedezett, a fák zöldellő lombjai cinkosan összesúgtak, a madarak csiripeltek. Westeros diákjai és tanári élvezték a tavaszt, a tudatot, hogy a tanév már a végéhez közeledik. Theon Greyjoy félelemmel vegyes izgalommal várta az érettségi napját, de amit jobban várt, az a nyár volt, amikor is majd ő meg a haverok elmennek a tengerpartra és ájulásig buliznak. Theon mosolyogva nézte amint Robb alakja eltűnik a fiú kollégium árnyékában. Még egyszer végignézett az udvarban. Jon Snow-t pillantotta meg egy padon, akinek egy vörös lány hajtotta a vállára a fejét. Sansa sietett át, cipője hangosan kopogott a mozaik mintás úton. Egy holló röppent  a fő épület, King’s Landing irányába. Theon lehunyta a szemét, mély levegőt vett, és elmosolyodott.

Közelgett a nyár.

Az arcába egy bogár repült amit csak kifinomult karate mozdulatokkal tudott elhessegetni. Grimaszolva figyelte amint a fekete pont eltávolodik, és arra gondolt:

- Szerencse, hogy nem a számba repült.

A szoba ajtaja ekkor csapódott be, és Theon, a kis naiv, meg volt róla győződve, hogy a szobatársa, Robb Stark  ért végre oda. Vigyorogva megperdült a sarkán.

- Megjöttél ribi? - kérdezte.

Amint meglátta Sandor Clegane folyosó felügyelő (ismertebb nevén Véreb) zord, gigászi alakját a ajtóban, amint épp Theon-t méregeti vérben forgó szemekkel leolvadt a vigyora. Próbált felvenni valami nagyon laza, de büszke pózt. Nem sikerült.

- Ööö… izé… úgyértem… Jó napot. Hogysmint?

- Halott vagy, Greyjoy - szűrte a foga között.- Kolbászt csinálok belőled.  

Theon nem szeretett volna halott lenni. Kolbász meg aztán főleg nem.

Nagyot nyelt, és végigmérte a lehetséges menekülési útvonalakat. Az ajtó kizárt, elvégre Véreb ott áll. A másik lehetőség az ablak. Az sem jó, a szobájuk a harmadikon van.

- Baszki - tátogta Theon.

Véreb súlyos léptekkel indult meg felé.

Theon megengedett magának egy férfias sikítás.

A következő emléke az, hogy a padlón fekszik, a feje lüktet, Robb pedig felette vigyorog.

- Sose tanulod meg, hogy ne az ablakon keresztül kommunikálj - így Robb.

- Anyád - nyöszörögte Theon.

Robb védekezően maga mellé emelte a kezeit, de továbbra is virult a feje.

- Nem vihog, együtt érez!  - parancsolt rá Theon.

Ezután csak röhögtek egymáson.

Sansa

Sansa a lányok kollégiumának lépcsőin rohant fel, az egyik lépcsőfokon kis híján hanyatt esett, de ennek ellenére továbbra is minél gyorsabban próbálta szedni divatos magassarkúba bújtatott lábait. Amikor felért a másodikra, a végtelennek tűnő lépcsőkön, megállt a 65-ös szoba előtt, és matatni kezdett a kistáskájában. Odébb söpört egy barackos szájfényt, emlékbe elrakott koncert jegyet, a kis tükrét és még egy csomó létfontosságú holmit, mire a táskája alján megtalálta a szobája kulcsát amin egy bolyhos nyuszi lógott. Kinyitotta az ajtó, egy pördüléssel már be is lépett. Bezárta maga után, és várt egy pillanatot.

A szobában csend volt, csak a világ tompa zajai szűrődtek be a távolból. Az íróasztalához sétált, kecses és tökéletesen kigondolt lépésekkel. És ott volt. Sansa totál kedvenc magazinjának legújabb száma,  - benne óriás plakáttal a kedvenc énekeséről, - ott pihent az asztalán. Arcán pimasz mosoly futott végig, ujjaival fürgén zongorázott a levegőben a címlap lány arca felett, és egy hirtelen mozdulattal kézbe kapta. Találomra kinyitotta valahol, végigfutotta a sorokat, majd lapozott, eközben óvatos lépéseket tett. Mire elért ahhoz, hogy az ágyára kuporodjon már nagyon izgult milyen eredmény jön ki neki a “mennyire vagy féltékeny típus” tesztben. Összeszámolta a pontokat, és kiderült róla, hogy egyáltalán nem az. Elégedetten lapozott, és nem érdekelte, hogy egy-két válasznál füllentett egy kicsit. Senki sem tudja meg.

A következő oldalon ott volt álmai - jelenlegi - férfija aki - jelenleg - megtestesített mindent amire Sansa csak vágyhatott. Vett egy mély levegőt, kipirult arccal fürkészte végig a drága férfiú papírra nyomtatott képmását. Elkezdte olvasni az interjút a másik oldalon. A fiú roppant édesen fogalmazta meg azt, hogy mennyire szereti amit csinál, és Sansa-t teljesen magával ragadta a rajongása. Hátraborult az ágyon, lábai a levegőben. A magazin a mellkasához szorította, sikítozott és kacagott.

- Te meg mi a szar csinálsz? - hallatszott egy kiábrándult női hang Sansa baljáról.

Sansa hangja elcsuklott, oldalra fordította a fejét és nagyokat pislogott.

Ygritte halálfejes, fekete trikót viselt, fekete fehér kockás ige lazán lógott rajta, farmer rövid nadrágja koptatott volt, vörös haja kócosan omlott a vállára. Kezeit keresztbe fonta a mellei előtt. A szemöldökét felvonta, a szája sarkában szarkasztikus mosoly villant.

Sansa összepréselte az ajkait. A szobatársánál kritikusabb emberrel még nem találkozott sohasem.

- Hát… én csak… - kezdte bizonytalanul.

- Inkább hagyjuk - sóhajtott Ygritte és a szekrényéhez sétált. Ő Sansa-val ellentétben mást is tartott benne ruhákon kívül. Például az íját, amit Sansa sosem értett, mindig furcsállt, de beletörődött. - Látom rajtad, hogy két percre voltál a nyálas-tini-zene-izé hallgatástól.

- Azok igenis remek zenék.

- Nyilván. Amúgy nem a színpadnál kellene lenned? - kérdezte, miközben félig eltűnt a fenyőfa bútorban.

- Elhalasztottuk a próbát, mert Mr Nagyon Elfolgalt Joffrey-nak dolga van - fintorgott.

- Az egy pöcs.

- Az - helyeselt Sansa.

Sansa Stark-ra hárult idén a feladat, hogy  megszervezze az évzáró műsort. Kreatív volt, (és miután hosszasan ötleteket gyűjtött az ismerőseitől) eldöntötte, hogy könny fakasztó, és helyenként vicces színdarabot fog rendezni. Az egésszel csak egyetlen probléma volt: az egyik főszereplő Joffrey Baratheon lett, az exe, örök ellensége, de az igazgató fia. Sansa tökéletes év végi projektje végül átváltozott egy majdnem tökéletes évvégi projekté és Joffrey Baratheon külön bejáratú hercegségévé.

Sansa grimaszolva lapozott, és az óriás poszter ekkor hullott az ölébe. Torkán előtört, egy, még számára is különös hang.

Ygritte megdöbbent tekintettel fordult felé.

- Ez mi volt?

- Ez a… hát… ez az élvezkedős hangom.

- Aha - hagyta annyiban.

Sansa izgatottan hajtogatta szét a papírt. A számára kedves srác egész alakos képe köszönt vissza rá, és Sansa nőiesen vihogni kezdett.

Ygritte egy sport táskával az oldalán állt Sansa ágya mellett, kiábrándult arccal.

- Te azt komolyan ki akarod rakni? - bökött fejével a poszter felé.

- Perszeeee - kezdte, de amikor meglátta a lány egyre durvább grimaszba forduló arcát, és már hallotta a beszólásait inkább úgy folytatta: -, hogy nem.

Azzal összehajtogatta, és sunyiban simogatta amikor a másik nem figyelt.

Sansa komolyan kezdte csodálni Jon-t.  

- Neked nem kellene tanulnod? - tudakolta Sansa. Amikor meglátta Ygritte szigorú pillantását bűntudattal telten a szőnyeget kezdte fürkészni. Tudta, hogy szobatársa ki nem állhatja, ha beleszólnak az életében, de mégiscsak az érettségijéről volt szó, ami vészesen közeledett. Még Theon is tanult rá, Sansa pedig előrelátóan, már most, egy évvel előbb elkérte Robb egyik csoport társától a jegyzeteit. Ellenben Ygritte kezei között csak nagy ritkán látott tankönyveket, vagy úgy bármit ami egy kicsit is könyvre hasonlított.

- Nagylány vagyok, - közölte szárazan - megoldom.

Sansa bólintott, közben továbbra is elkerülte a másik tekintetét, ami viszont méregként marta arcán a púderezett bőrt.

- Léptem - mondta Ygritte, s hangját ajtó csapódás követte.

Sansa sóhajtott, és egy ideig bámult maga elé, gondolatok nélkül.

Aztán a telefonja csörögni kezdett.

Nagy lelki erőre volt szüksége ahhoz, hogy ne kezdjen el táncolni, és ugrándozni a csengőhangjára.

- Igen? - szólt bele előkelő hanglejtéssel.

- Sansa, a próba elkezdődött, de te nem vagy sehol. Mi történt? - hallatszott egy díszlet tervező lány hangja a vonal másik felén.

Sansa az órájára nézett.

- Ilyen nincs! - sikította, majd lecsapta a telefont, és futásnak eredt.

Daenerys

- Két sört - dünnyögte a férfi.

Daenerys unottan csúsztatott felé két frissen bontott üveget. Elvette a gyűrött pénzt, amit felé dobtak, és grimaszolva visszakönyökölt a pultra.

Kedd volt. Amolyan fusztráló fajta. Amikor reggel a naptár a képedbe röhög, és azt mondja ”szoptad! ez még csak a hét eleje!”  Mindemellett délelőtt volt, a szabadban erős és élettel teli, ám a kocsmában undok félhomály terpeszkedett. A hely az utobbi időben, amióta Dany főállásban vezette, zordabbá és lepukkantabbá vált. Ám kietlennek nem lehetett volna mondani még ilyentájt sem, pedig hétköznaponként, amikor a Nap még az égen cikázik csak kétségbeesett fiatalok és törzsvendégnek számító alkoholisták ücsörögtek az asztaloknál.

Dany öntött magának egy pohár vizet. Sosem szeretett egyedül alkoholt inni, délelőtt meg egyáltalán nem fordult a fejében. Azon a véleményen volt, hogy az már az ember mélypontja ha valaki megállás nélkül vedel. Elképzelni nem tudta milyen lelki állapot válthatja azt ki, de nem is akarta. Biztos volt benne, hogy ijesztő és elkeserítő lehet.  

Valójában a saját jövőjéről már lemondott. Nem voltak nagy álmai azt illetően, hogy mit akar kezdeni magával. Eltengődött valahogy, volt fedél a feje felett és kaja a hűtőben (ebből következően rendesen funkcionáló hűtő is) és összességében a dolgok sokkal rosszabban is alakulhattak volna. Munkája is volt, csaposként dolgozott a pasija, Drogo kocsmájában. Mindenki ellenezte, de Daenerys makacs, és ha egyszer a fejébe vesz valamit arról nem lehet lebeszélni. Akkor pedig azt döntötte el, hogy ő igen is segíteni fog.

Remekül megvoltak, munka megosztás és csapat szellem. Ám az utóbbi időben Drogo motoros bandájában zűrök és viszályok kezdődtek, ami miatt a férfi szinte alig járt haza. Dany magára vállalta tehát a háztartást és a munkát is. Drogo motorosai, a “Khalasar” híresen veszedelmes bagázs volt, akiket jobb féken tartani. Daenerys szerint mindenkinek így a legjobb.

Ám mostanában Dany roppantul maga alatt volt. Ha nem hagyja ott az iskolát a bátyja nyaggatására,most az érettségiére készülne Westeros túlcsicsázott falai között, ahelyett, hogy részegeket paterol ki, és söröket tölt. Eddig azt hitte túltette már magát azon a hibán, úgy látszik tévedett.

Megengedett magának egy sóhajt. Daenerys szeretett volna a szobája barátságos sötétjébe félrevonulni egy könyvvel, vagy magazinnal, és esetleg szenvedni egy kicsit a keresztrejtvénnyel, vagy valami. Valójában bármit szívesen csinált volna most ami a kocsmán kívül van. Sétálni a városban, meghívni magát egy fagyira ami ugyan még kissé korai ilyenkor, de senkit sem zavar. Eszébe jutott, hogy felvesz valami kényelmes ruhát, felteszi az agyonhasznált fejhallgatóját, és egy The Beatles szám kíséretében végigballag a szebb utcákon, kirakatokat nézeget, leül egy padra, és talán elcseverészik valakivel. Olyan bájos álom kép volt, hogy Dany úgy érezte valóban erre van szüksége.

Aztán az orrát megint megcsapta az alkohol bűze, egy korsó csapódott az asztalhoz, és Dany életkedve megint teljesen eltűnt.

Ekkor jelent meg előtte egy férfi, mosolyogva, és szürke öltönyben.

- Magácska nagyon csinos - mondta a férfi.

Dany eleinte azt hitte megint kifogott egy részegségében felbátorodott félnótást, és már éppen elküldte volna a picsába amikor a férfi folytatta:

- Nem gondolkodott még a modellkedésen?

Daenerys nagyokat pislogott.

Még egyszer végigmérte az idegent. Az öltönye rendezett volt, a nyakkendője laza ám szabályos csomóban. A haja jól fésült, és a lehelete pedig mentolos. Dany résnyire nyitotta az ajkait, szólni akart valamit, de meggondolta magát. Ilyet még nem mondott neki senki, és ötlete sem volt hogyan reagáljon. Szépnek nevezték már, lányok, fiúk,  részegek, és józanok. Magát nem tartotta annak, de úgy gondolta ha mások szerint az, akkor azt előnyére fordíthatja. Ilyen értelemben még sosem gondolt a dologra.

- Nem pornózom - közölte komolyan.

Daenerys hátratűrt egy tincset, és felszegte az állát, hogy határozottabbnak és fenyegetőbbnek tűnjön. A haja mostanra levedlette az ezüst festéket amit Viserys-vel közösen csináltak. Dany ugyan mindentől meg akart válni ami Viserys-re emlékeztette, de az ezüst már nagyon a szívéhez nőtt, és azt fontolgatta visszafesteti. Drogo is örült volna. Dany természetes hajszíne barna volt, ami nem számított túlzottan izgalmasnak.

A férfi felnevetett.

- Dehogyis - legyintett a kezével. - Most teljesen normális, szép ruhákba csavart modellkedésről beszélünk, kedves hölgyem, szó sincsen semmi helytelenről.

- Csakugyan? - kérdezte Dany közömbösen, és nagyon elfoglaltnak tette magát.

- Tudja egy időben menedzser voltam - folytatta a pasas. - Hosszú történet, inkább ne menjünk bele a részletekbe.

- Ne is - dünnyögte Daenerys.

- Maradjunk annyiban, hogy a szépséget mindig könnyű eladni.

Dany felvonta a szemöldökét, és számon kérően pillantott rá.

- Kérem ne értsen félre - mosolygott - Mint mondtam szó sem lenne semmilyen illetlenről. Maximum a pulcsiját venné le, esetleg a cipőt.

- Igen, mindig így kezdődik - fintorgott Daenerys.

A férfi megint nevetett.

- Ahogy látom nem tudom meggyőzni a hölgyet. Minden esetre - elkezdett matatni a zsebében, és előhúzott egy cetlit - itt hagyom a névjegykártyámat. Keressen fel, ha meggondolná magát. Biztos vagyok benne, hogy többre hivatott, minthogy egy kis zugban rejtegessék.

A szavai azután is ott függtek a levegőben, hogy távozott. Dany a szeme sarkából a kártya felé pillantott. Rácsúsztatta kezét, és megindult a szemetes felé. Már éppen kidobta volna, de az ujjai csak nem akarták elengedni. Az alsó ajkára harapott, és szenvedve bámulta egy ideig. Végül belecsúsztatta a zsebébe, és mintha semmi sem történt volna folytatta a munkát.

Bran    

Bran egy pihepuha párnába nyomta a fejét, és nyöszörgött miközben kiterült az ágyon. A kutyája az ágy végében kuporgott, és feltűnően tett arra, hogy a gazdájának épp mi bántja a kicsi szívét. Bran felemelte a fejét egy pillanatra, hogy levegőt vegyen, majd drámain visszanyomta a szövetek közé, és folytatta amit abbahagyott. Néha belevitt egy-két szenvedő mű sírásra emlékeztető hangot, és zombis hörgést, hogy megtörje a monoton hang zuhatagot.

- Bran, annyira nem vészes - mondta az alak aki egy széken ücsörgött teát szürcsölve, és korához képest túlzottan elegánsan volt öltözve.

- De igen! - válaszolta Bran, mivel feje továbbra is a párába süppedt inkább valahogy így hallatszott: “he hihen”

- Túl dramatizálod - erősködött a srác.

Bran ezen a ponton tápászkodott fel.

- Te vagy túlságosan nyugodt, Jojen!

- Ez csak középiskola - Jojen Reed elegánsan az ajkaihoz emelte Lady Stark porcelán csészéjét, a kisujja akarata ellenére felemelkedett.

- Még hogy csak középiskola! Jojen, te egyáltalán nem érted! Ez a Westeros! Westeros! Ez a hely ahol a nagy dolgok történnek!

- Csak azért tetszik ennyire mert egy kicsit hasonlít a Roxfort-ra.

- Nem is!

- De is.

- Oké, talán egy kicsit, de Jojen figyi…

- Harry Potter buzi - mondta Jojen.

- Figyelj már!

- Figyelek.

- Szóval. Ez a Westeros - mondta Bran immáron ezredszerre. Szinte ugrált ültében miközben az iskola előnyeiről áradozott. Jojen fakón mosolygott rá, és szemeiben a totális unalom csillogott. Olyan sokszor kellett már végighallgatnia, hogy már nem is tartotta számon.

Bran mentségére szóljon, nagy volt rajta a nyomás. Hamarosan itt volt az év vége, és azután már csak egy nyár választotta el attól, hogy ő maga is itt hagyja a szerető otthont, és beköltözzön Westeros kollégiumába. Ott tanultak a testvérei, annak idején az apja, azelőtt a nagyapja, és így tovább. Az iskola messze földön híres és elit volt, olyan történelemmel amiről külön könyveket írtak. Bran-nak kötelessége volt megfelelni az elvárásoknak. A testvérei, még Arya is, jól teljesítettek, és nem bírta volna elviselni, ha ő az egyetlen aki nem. Bár ott volt még Rickon is, de ő még egy évig Westeros közelébe sem megy. Bátyjai idén végeznek, Robb és Jon mind a ketten majdnem mindig kitűnő átlaggal rendelkeztek, és most neki kell lennie az okos Stark fiúnak. Ilyenkor sajnálta, hogy Theon csak közvetve a család része, akkor nem kellene aggódnia, hogy esetleg ő lesz a leghülyébb. Theon csak azért evickélte végig az éveket mert Robb ha kellett hajnalokig korrepetálta.

- Levegőt is vegyél azért Bran - mondta Jojen, és a kis asztalra helyezte az üres csészét.

Jojen volt Bran legjobb barátja, már két éve. Amikor kiderült, hogy mind a ketten Westeros-ba mennek Bran eszméletlenül megkönnyebbült. Attól rettegett, hogy egyedül kell végigülnie az éveket, és ő lesz a magányos, nyomi srác. Aztán Jojen mintegy mellékes közölte egyik este amikor Facebook-on chat-eltek, hogy “ja, amúgy én is abba a suliba megyek ahova te” és Bran emiatt majdnem elfelejtett lementeni egy nagyon megható képet Hermione-ról. (oké, talán egy kicsit tényleg oda van a Harry Potter-ért) Másnap áthívta Jojen-t, és felhívta Robb-ot skype-on, hogy elbeszélgessenek az iskoláról. A dolog valahogy így festett:

Miután túlestek a köszönéseken, és hogyvagyokon rátértek arra, hogy Robb elkezdett mesélni az ottani életről megjelent Theon.

- Szia bébi! - robbant be a szobába - Jé! Kivel beszélsz?

- Bran-nal és Jojen-el.

- Huha! Csáó! Mi helyzet van?

- Szia Theon - köszöntek egyszerre Jojen-el.

- Épp arról kérdeztek, hogy milyen Westeos-ban - mosolygott Robb.

Theon vigyorogva összedörzsölte a tenyerét, és elhelyezkedett Robb mellett.

- Bazi jó! - mondta. - Oké, az a szar, hogy tanulni kell, értitek. Mondjuk Hodor tesi óráin végig röhögünk, ugye Robby?  Stannis matekjából majdnem megbuktam tavaly. Ha szerencsétek van nem őt kapjátok. A bulik, azok a legjobbak. Nem amit a tanárok szerveznek, hanem amit a diákok sunyiban. Te, Robb emlékszel amikor Loras magával hozta Renly-t az egyikbe? - ekkor mindketten röhögni kezdtek - Baszki, teljesen kiakadt, hogy eddig kihagyta a bulikat. Az a fej!

Bran és Jojen csak kiábrándultan pislogtak.

Ekkor nyílt ki az ajtó Robb-ék mögött, és egy imádnivaló lány libbent be rajta.

- Halihó! - mosolygott.

- Marg! - kiáltott Theon és Robb vigyorogva, és Theon már ott is termett, hogy egy öleléssel üdvözölje. - Hát te?

- Sansa mondta, hogy adjam ezt oda - átnyújtott egy gyanús, szürke zacsit.

- Jaj, kösz, istennő vagy.

- Örök hála Marg - mosolygott Robb.

- Én csak leszállítom. Oh, megzavartam valamit?

- Dehogy! - vágta rá Robb. - Bran, az öcsém és az egyik barátja hívott fel skype-on, hogy meséljük el, milyen itt tanulni.

- Tanulni - röhögött Theon.

- Jövőre kezdnek itt - magyarázta tovább Robb.

- Jé! - mosolygott a lány. - Tommen is jövőre kezdi.

- A Lannister kölyök? - grimaszolt Theon.

A lány bólintott.

Bran torkában csomó nőtt. A Lannister-ek híresek volt az olaj vállalatukról és a kegyetlenségükről. Az igazgató felesége is egy volt közülük. Amikor Bran először látta az első gondolata az volt, hogy gyönyörű, a második pedig, hogy gonosz. Annak a nőnek a gyereke lesz Bran ellenfele hamarosan.

- Baszki! - vigyorgott Theon. - Mielőtt elfelejtem! A legjobb kocsma a környéken-

Catelyn ebben a percben jelent meg a semmiből, és lecsapta a laptopot. Anyai ösztönei néha hátborzongatóak voltak. Végül Bran és Jojen semmit sem tudtak meg arról milyen Westeros diákjának lenni, de igazából egy kicsit megkönnyebbültek, hogy elmenekültek abból a beszélgetésből.

- Figyelj Bran - kezdte Jojen - minden oké lesz.

- De mi van ha…

- Minden oké lesz - ismételte a fiú. - Ha Theon megcsinálta nekünk is sikerülni fog.

Bran ekkor egy kicsit megnyugodott.

- Lehet igazad van.

- Na látod.

- Csak a Lannister srác miatt aggódom - mondta Bran miközben megsimogatta Nyár fejét.

- Joffrey Baratheon is épp annyira Lannister, mint ő, és ő is ott lesz. Én tőle jobban tartanék, mint az öccsétől.

- Most aztán megnyugtattál - fintorgott Bran.

Jojen vállat vont.

- Figyelj, ők a legkevesebbek. Rajtunk nem fog ki pár szőke hülye.

- Te is szőke vagy - emlékeztette Bran.

- Szőke hülyét mondtam.

- Oké, jó, legyen. Győztél. Inkább menjünk ki az udvarra - pattant fel Bran az ágyból.

Nyár amint meghallotta a bűvös “udvar” szót azonnal felébredt, leugrott az ágyról, és elkezdett lelkesen futkosni Bran és Jojen között, irányt mutatóan az ajtó felé sietve.

A két fiú egymásra nézett, és elnevették magukat.

Jon

Jon Snow a könyvtár egyik eldugott részében lapult, a társasága most egy nagy halom könyv volt, ami védelmező, és riogató bástyaként vette körbe. Éppen öt különböző Biológiai Ismeretek című könyvet hasonlított össze.

Maga sem tudta, hogy került erre a szakra. Egyszer elbeszélgetett Tyrion Lannister-rel, egy magányos, könyvtárban töltött késő délutánon. Másnap a törpe megjelent a szobája ajtajában, és közölte, hogy: “nélküled üresek lennének az óráim, kölyök. Fattyú létedre nem vagy olyan hülye, mint amilyennek látszol. Nem bocsátom meg ha mást választasz.” Azzal eltotyogott. Jon nevetségesnek találta az egészet, ugyan még nem tudta mit fog választani, de biztos volt benne, hogy nem fog bioszra menni. Majd pont ő, mi? Sokkal inkább vonzotta a művészettöri, aminek egyetlen hátránya, Renly Baratheon tanítja. Aztán nem sokkal később ott találta magát az emelt óra számú bioszával, és ötlete se volt, hogy hogyan történt. Ami azt illeti, ilyen kevéssel az érettségi előtt már nem is számított.

Elkeseredve sóhajtott. Még egyszer áttanulmányozta a kettes számú könyvet, és rájött, hogy kell innia egy kávét. Fél órája kallódott a gondolat a fejében, de elhessegette. Úgy döntött kibírja, és erős, és nem akar koffein függő lenni.

 A telefonja rezegni kezdett. Előkotorta egy nagy kupac papír alól. Robb írt. Gyorsan választ pötyögött, majd visszadobta a telefont az asztalra. Újra elfogta a féltékenység, amint minden erejével próbált visszarejteni a lelke mélyére. Robb valahogy mindig az első helyen volt mindenben, és Jon valahogy mindig csak a második lett. Robb-ért mindenki oda volt, szerették és tisztelték. Még a zabolázhatatlan Theon is engedelmesen követte, mint valami kiskutya. Jon-t bántotta a tudat, hogy sosem érhet fel hozzá, és az még jobban, hogy féltékeny a testvérére. Robb mindig kedves volt hozzá, erre Jon-nak van pofája grimaszolni amikor a tömeg tetején hömpölyög. (Mert Robb gyakrabban hömpölygött a tömeg tetején, mint más, általános diákok.)  

- Jon! - hallatszott Sam hangja Jon jobbjáról - Már mindenhol kerestelek! Hoztam kávét.

Jon próbálta nem rávetni magát a felé tartott Starbucks-os pohárra, amit Theon Starkbucks-nak nevezett.

- Kösz’! Épp ezért indultam. Volna. Egyszer. Talán.

- Szerintem aludnod kellene - vágta rá Sam aggódó hangon.

- Jól vagyok.

Sam összeszorított ajkakkal nézett végig a barátján, aki visszafordította tekintetét a lapok felé. A keringési rendszerről olvasott, a szavak kuszán cikáztak az agyában, a kávé lustán csúszott végig a torkán.

Megdörzsölte a halántékát, ujjai a hajába kúsztak, és hátrasimították a kócos, fekete spirálokat.

 Észre sem vette, hogy Sam időközben eltűnt valamerre a könyvtár tudás illatú útvesztőjében. Jon szakkifejezéseket dünnyögött maga el, elkeseredetten és erőtlenül, és harmadszorra  is reflexből az addigra üressé vált pohár felé kalandoztak az ujjai.

- Nem tudsz te semmit, Jon Snow - karolta át hátulról a jól ismert alak.

- Remélem, hogy tévedsz - mondta, és csókot lehelt a lány kézfejére.

- Nem szokásom - vigyorgott, mire Jon újfent a könyvbe bámult. Ygritte belecsípett a vállába, a fájdalomra Jon megugrott, és barátnője felé kapta a tekintetét.

- Tanulnom kell - közölte szenvedve.

- Nem tanultál már eleget? - Ygritte odébb söpört pár papírt, és ráült az asztalra. Jon szemügyre vette a ajkai vonalát, a haja vöröslő rengetegét, látta maga előtt a ruha alatt bujkáló gyönyörű vonásait, a lány egésze lenyűgözte.

Nem is Ygritte lett volna ha nem veszi észre.

- Nocsak. Mégis akad valami amiért Jon Snow feladná a tanulást, és szórakozna egy kicsit? - szemei és ajkai ravaszan vigyorogtak. - Ha ezt tudom előbb jövök, és kevesebb ruhában.

 Jon zavartan köhintett.

 Ygritte grimaszolt, és a fiúja arcába hajolt.

- Most mi van? Hülye vagyok, vagy mi? Nem működik rendesen a…

- Remekül van, köszöni szépen - szakította félbe Jon.

- Még szerencse - vigyorgott, és vissza egyenesedett ültében. Egyik lábát Jon térdének támasztotta, a másikkal finoman kalimpált a levegőben. - Akkor mi van?

- Érettségi.

Jon szerette Ygritte-t, tiszta szívéből és egyebek, ám valahogy mindig találtak valamit amiben nem egyezett a véleményük. Jon nagy célokat tűzött ki maga elé, és szorgosan tanult, ezzel ellenben Ygritte általában órákra sem járt be, és többször majdnem megbukott, pontosan ahogy Theon. Jon pedig nem akarta azt, hogy a barátnője olyan legyen, mint Theon.

- Hagyjál már vele. Mindenki úgy viselkedik mintha ezen múlna az életed, és így viselkednek a jogsival, a félévivel, a részmunkaidős állásokkal, de még az azokra való felvételivel is. Komolyan már lassan ott tartunk, hogy azon is a jövőd múlik milyen a wc papírod!

- Nekem se az a hobbim, hogy itt görnyedjek, de muszáj.

- Akkor szökjünk meg - Ygritte megint Jon arcába hajolt, és sejtelmesen dalolta a szavakat. Szemei eközben komolyak és vasakartuak maradtak. - Szökjünk meg együtt Jon Snow. Csak te és én, meg a nagyvilág. Mit szólsz?  

Jon puhán megcsókolta.

- Én lennék a legboldogabb az egész világon - suttogta - de nem tehetjük.

Ygritte összevonta a szemöldökét. Hirtelen mozdulattal leugrott az asztalról.

- Jaj, szegény Jon Snow! Felajánlották neki, hogy hallgasson a szívére ahelyett, hogy zombiként vonul a csordával! Hogy tehették? Nem is zavarom tovább a kötelességeidet - dühöngött, azzal sarkon fordult, és elsietett.

Jon elsuttogott egy káromkodást, felkapott egy zacskót a papírjai mellől, és nagy lendülettel iramodott meg Ygritte után. A lányt a földrjazi könyvek egyik zord oszlopánál érte utol.

- Ygritte!

- Mi van már? Ha azért jöttél utánam, hogy kioktass komolyan letépem a pöcsödet!

Ott álltak egymással szemben, és Jon-nak fogalma sem volt honnan lett önbizalma ahhoz amire épp készült.

- Nem így terveztem ezt  - kezdte - és nem most. Hanem majd ha befejeztük a középiskolát. Már régóta gondolkodom rajta. Azóta, hogy először találkoztunk.

Ygritte felvonta a szemöldökét.

- Nem értem mit akarsz ezzel Jon Snow.

- Az volt a legjobb dolog ami történt velem, hogy találkoztunk - folytatta Jon idegesen, és szerette volna megütni magát, hogy észhez térjen. - Csak akkor vagyok boldog ha velem vagy. És… és szeretnék melletted ébredni reggel, melletted álomba merülni, veled leélni az életemet.

Ekkor féltérdre ereszkedett, és zörögni kezdett a zacskóval. Amikor előhalászta a kis kék dobozt Ygritte nagyokat pislogott, és Jon meg mert volna esküdni rá, hogy egy pillanatra úgy tűnt elsírja magát.

- Hozzám jössz feleségül? - kérdezte végül.

Ygritte odaguggolt mellé, és szenvedélyesen megcsókolta. Közben mind a ketten azon ügyködtek, hogy a gyűrű úgy kerüljön rá a lány ujjára, hogy ne kelljen elválniuk egymás ajkaitól.

- Hát erre nem számítottam - mosolygott Ygritte.

A padlón ültek, egymás mellett, kéz a kézben. Az egyikőjük elvesztette az egyensúlyát a csók csatában, és a végén mindketten a hideg köveken landoltak.

- Én se - ismerte be Jon. - Gyertyákat akartam, meg romantikus zenét. Lehetőleg kettesben, és nem a suli könyvtárában.

- Kurva élet! Már csak az kellett volna! Te langyi zenével, és rózsákkal  megkérted volna az én kezemet? Komolyan?

Jon kezdett rájönni, hogy lehet abban valami amit mond. Nem éppen voltak romantikusak.

- Ugye tudod - folytatta Ygritte - hogy azt a kártyát amivel úgy hátrálsz ki vitából, hogy eljegyzel csak egyszer lehet felhasználni?

- Akkor jó - vigyorgott Jon -  mert így biztosan nem fogunk elválni.

Szájon csókolta Ygritte-t. A vörös egyik keze Jon hajába barangolt, a másik a pólója alá nyúlt.  Jon érezte a gyűrűt hidegét a bőrén, és elöntötte a boldogság.

- Nem tudom, hogy ezt itt kellene csinálnunk - suttogta Jon aggodalmasan a csókba.

- Nem tudsz te semmit, Jon Snow - felelte Ygritte, és kibújtatta a vőlegényét a pólójából.

Egy barlangokról szóló tudományos lexikon zuhant a padlóra.  

Joffrey

- Ez hülyeség! - fakadt ki Joffrey-ból.

- Ugyan! - legyintett Margaery. - Szerintem aranyos. Gondolj rá úgy, hogy rosszabb is lehetne.

- Ennél? - fintorgott Joffrey. - Figyelj - maga elé tartotta a papír, és művien megköszörülte a torkát, kissé fészkelődött is ültében - Kérlek Joan, - kezdte elmásítva a hangját - szökjünk meg együtt, és szerelmünket ölelje át a borongós tünde-álom melyben Frederick-nek is része volt hajdanán. Csak hinnünk kell… - lapozott majd eltúlzott grimasszal folytatta - az emberi szív mélyén lakozó varázslatban.

Ezen a ponton ledobta a papír az asztalra, és elkínzott arccal magyarázni kezdett:

- Megmondom én neked Marg, mi van az emberi szív mélyén! Vér. Meg szív-izom szövet. Varázslat meg a drogban amit Sansa szívott amikor ezt írta.

Margaery megforgatta a szemeit, de mosolya csak nem olvadt le arcáról.

- Jaj Jo, tudod, hogy Sansa próbálkozott. Sok időt és energiát fektet ebbe a darabba. Talán megvan a maga hibája, de senki sem kezdi profin.

- Hat évesen jobbat írtam - vágott vissza Joffrey, és újra a szöveget kezdte olvasgatni.

Joffrey és Margaery harmadévesek voltak, és Sansa osztálytársuk színdarabjának főszereplői. Egy szerelmes párt játszottak, s ez fedte is a valóságot, ugyanis immáron másfél éve voltak együtt. A tény, hogy Margaery Joff-al jár, és közben Sansa legjobb barátnője mindenkit zavart, kivéve magát Margaery-t. Joffrey sose értette, hogyan képes ez a lány ilyen kiegyensúlyzott maradni. Minden esetre ezt is vonzónak találta benne.

- Joff, lehet, hogy csak el kellene beszélgetnetek Sansa-val, és rájönnétek, hogy több közös van bennetek, mint hiszitek.

Az egyetlen dolog amiben Joffrey Baratheon és Sansa Stark egyetértett az, hogy Margaery Tyrell a leggyönyörűbb női teremtmény a világon. Egyébként meg legszívesebben kikaparták volna a másik szemét, ami Sansa műkörmeivel, és Joffrey eltökéltségével valószínű volt, hogy bekövetkezik. Marg ilyen, vészhelyzethez közelipillanatokban, mindig megjelent, elhintette, hogy peace and love, meg betesztelte rajtuk a bálkirálynői győzelmi beszédét. (Ugyanis ki más lehetett volna a bálkirálynő amióta csak Margaery betette a szépen pedikűrözött lábait az iskola falai közé?) Tehát így állt a dolog. Mindenki utálta egymást, de Margaery-t mindenki szerette. A lány pedig ezt tudta jól. Nem véletlenül volt az Everybody Loves Me a csengőhangja.

Joffrey grimaszolt, és megpróbálta magát kihúzni valahogy a témából.

A szomszéd szobában ekkor kezdett el üvölteni a zene.

- A kurva életbe má’ - sziszegte Joffrey. Feltápászkodott, és a falhoz sétált. Dörömbölni kezdett rajta, ahogy azt mindig teszi, és a már jól betanult szövegét kezdte ordítani: - Stark! Greyjoy! Halkítsátok le, ti faszfejek!

Semmi válasz. Jobban mondva, csak a hangfalakból kicsapódó parti zene.

Joffrey morgott, és visszamászott barátnője mellé.

- Ezek a tetves Stark-ok.

Margeary kuncogott, és Joffrey vállára hajtotta a fejét.

- Végzősök - kelt a védelmükre.

- Attól még jobb ha észben tartják, hogy az apám az igazgató  - közölte Joff szigorú hangon.

- Az ő apjuk meg az igazgató helyettes.

Joffrey Baratheon felhorkatott.

- Mintha érdekelne az bárkit is.

Ezen a ponton szólalt meg Marg pasztelszín hátlapos Iphone-ja. Nagy küzdelmek árán sikerült előhalásznia a színdarab szövegkönyve alól.

- Halló? Ah, szia Loras. Jo-nál. Ne legyél már ilyen. A zene? Csak Theon és Robb a szomszédban. Igen,már megint, de tudod milyenek - felnevetett - Jaj, oké, ezt nem akartam tudni.

Joffrey utálta amikor Loras Tyrell telefon közelébe került. A srác durván sokat tudott beszélni. Valahogy attól, hogy telefont tart a kezében előjött belőle valami mélyen elfojtott, csacsogásra késztető reflex. Aztán még ott volt Loras testvér radarja, hogy képes volt, mindig akkor telefonálni amikor épp kettesben voltak.

Joffery szenvedve matatott a saját Iphone-ja után, hogy lecsekkolja mi hír van a világban. Hát a nagy semmi van.

A háttérben bömbölt a tuc-tuc, valami Theon által talált remix; az oldalán Margaery selymes hangja, ami nem hozzá szólt. Joffrey az ablak felé bámult, a rendezetlen függönyök között apró fény sávok törtek utat magunknak, és Joff szeme fájt a külvilág világosságától. Ott ücsörgött a koli szobájában az idegesítő szomszédokkal, és a túl népszerű barátnőjével, és a tizenhét éves fiúk minden nyűgével. Aztán azon kapta magát, hogy ez így nem is olyan rossz. Megvolt mindene amire vágyhatott. Ellenségek és szövetségesek akik már összemosódtak valahol az évek alatt. Utálta azokat a hülye köcsögöket a fal másik oldalán, de aztán eszébe jutott, hogy jövőre már nem tudja utálni őket, elvére nem lesznek itt. Furcsa volt az egész. A gondolat, hogy majd az öccsét is el kell viselni, és szenvedhet a tételekkel nagyon nem tetszett neki. Ezekben a lágy tavaszi napokban rejlett az ami igazán a középiskola örömeit rejtik neki. Valahogy egy kicsit kevésbé utálta már Sansa darabját, Theon és Robb elcseszett dalait, Loras hosszas beszámolót, meg úgy az egész világot.

- Baszkiiii - csapódott be az ajtó, és robbant be rajta Robb az oldalán Theon-nal azon verekedve ki jusson be előbb.

- Baratheon! - visította Theon - Nyisd már ki a szekrényed vagy valami!

- Mi fasz? Húzatok ki innen! - így Joffrey.

- Dehogy! Véreb felhúzta az agyát a zenén! - vonyított Robb - Elveszítem az ösztöndíjam!

- Faszom az ösztöndíjadba Robby! Gazdag vagy mint a rosseb! Az a baj, hogy szétveri azt a helyes fejünket! Pörköltöt csinál belőlünk.

- Kolbászt  - javította ki Margery.

- Leszarom - grimaszolt Joffrey - itt aztán nem bújtok el.

- Ne máááár! - felelték egyszerre.

Margaery elnevette magát. Joff nem tudta, hogy még beszélget-e, nagyon úgy tűnt, hogy igen.

- Jo, ne legyél bunkó! - mondta a lány - Engedd meg nekik. Nem neked mondtam, nyugi Loras.

Joffrey ide-oda kapkodta a fejét.

A folyosó felől már hallatszottak Véreb léptei. A két fiú próbálta bepasszírozni magát a szekrénybe, a másik szobában még mindig szólt a zene. Diákok rohantak el az ajtó előtt, nevetve, beszélgetve. Margaery végigterült az ágyon, és kacagott.

- Theon, mennyé’ már arrébb a nagy seggeddel! - panaszkodott Robb.

- Loras! Kérlek, ez már igazán nem tartozik rám! - kuncogott Marg.

- Miért? - nyögte Joffrey.

Ekeseredve bámult maga elé, és szenvedve állapította meg, hogy az élet épp olyan szar, mint eddig képzelte. Beleborult a takaróba Margaery mellé, és magához ölelte a lányt.

- Robb Stark és Theon Greyjoy! Hányszor kell figyelmeztesselek titeket… - mennydörgött Véreb hangja a messzeségből.

A szekrény ajtó becsapódott, új dal kezdődött, és valahonnan Loras került az ágy széléhez.

- Siettem - jelentette be a srác. - Szóval ott tartottam, hogy Renly-vel elmentünk abba a helyes kis étterembe, igaz?

- Pontosan ott - helyeselt Marg, és közelebb vonta magához a szenvedően nyögdécselő Joffrey-t.

Loras elmélyülten, és lelkesen mutogatva ecsetelte tovább az eseményeket. Véreb tovább kiabált, és Joffrey szekrényéből röhögés szűrődött ki.

- Sansa most írt SMS-t. Fél óra múlva próba. Feltéve, ha nekünk jó - suttogta Marg.

- Egyre jobb - nyöszörögte Joff.

- Talán nem élvezed?

- De, persze. Ez a helyzet életem álma - Joffrey a tőle telhető legszarkasztikusabban búgta a szavakat Margaery nyakába.

A lány nevetett, és két kezébe fogta Jo arcát. Óvatos csókot nyomott az ajkaira, és Joffrey Baratheon hosszú idő óta végre boldog volt egy pillanatra.

Aztán Theon-ék kiestek a szekrényből, Véreb valahogy rájött, hogy itt vannak, és már nagyban ropogtatta az ujjait. A dal ami most szólt szörnyen irritáló volt. Loras pedig felháborodottan megállapította:

- Van egy olyan érzésem, hogy nem is figyelsz rám.

Joffrey Baratheon ezen a ponton röhögte el magát.  

Robb

Robb Stark végigsietett King’s Landing egyik elegáns folyosóján, és elhaladt az igazgatók portréi mellett. A legelsőtől, I. Aegon-tól kezdve egészen Robert Baratheon-ig bámultak a diákokra a szigorú tekintetű igazgatók amikor errefelé haladtak. Robb-ot személy szerint a hideg is kirázta a helytől, ezért ha tudta, kerülte. Mintha az olyan egyszerű lett volna! Végtére is Robb valahogy mindig azon kapta magát, hogy a főépületben kavarog és keres valakit vagy valamit. Az sem volt ritkaság, hogy azért kellett órák hosszat itt bolyongania mert minden második ember kölcsönkérte valamelyik jegyzetét. Elvégre Robb Stark természetesen éltanuló volt. Ezt a megfogalmazást jobban szerette az osztályelsőnél. Lényegében mindegy, mert a legtöbben, csak strébernek vagy kockának hívták.

Az érdekes az egészben az volt, hogy nem Robb volt az, akinek a legtöbb haszna volt a dologból, hanem Theon. Éjszakákon át, hajnalokig virrasztottak, és Robb csak árasztotta magába a tudást, és küzdöttek ezért a kicseszett kettesért. Mindig sikerült. Remek egy páros voltak ők.

Na igen, Theon. Szobatársa, legjobb barátja, ivó cimborája, gyermekkori haverja és közvetett bátyja. Röviden: Theon Greyjoy. Ők ketten valahogy mindig egymásra találtak. Apa miatt együtt laktak kiskorúk óta, és osztálytársak voltak amióta az eszüket tudják. A szobájuk mindig egymás mellett volt, szóval Robb úgy gondolta még naív elsőévesként, hogy nem lehet az olyan más ha lakótársak lesznek.

Tévedett.

Theon-nal kettesben élni olyan volt, mint egy időzített bomba. Robb készült lelkileg, és tesileg, mikor fogja elárasztani a szobát a szemét, a kosz, vagy a mosatlan. Azt is számításba vette, hogy Theon simán csak felrobbantja valahogy, nem ez lett volna az első. De mindenki legnagyobb meglepetésére a szobában rend volt. Viszonylag, és alkalmanként. Főleg amikor Sansa átjött és idegrohamot kapott, hogyan képesek ekkora rendetlenségben élni, és mintegy megszokásból kitakarított amíg a srácok az ágyukon gubbasztottak és WoW-oztak.

Robb elméjét sok vicces emlék árasztotta el hirtelenjében, és vigyorgott amikor befordult egy kanyarnál. Ismerős hangot hallva lelassított, és mintegy reflexből visszaugrott reménykedve, hogy senki nem vette észre.  

Arya a folyosó végén azzal Gendry nevű sráccal beszélgetett, akivel mindig. Margaery szerint lesz köztük valami, feltéve, ha még nincs. Sansa szerint kizárt, hogy majd pont az ő húguk pasizzon be. Theon azt mondta: “tudja tököm.” mert Theon-nak akkor is hozzá kell szólnia amikor azt se tudja mi a téma.

Robb meghúzódott a folyosó árnyékában, ahonnan őt nem látták, ő viszont látott mindent.

- Letöltöttem neked a dalt amit kértél - mondta Gendry - az a… mi is az… - elkezdett csettingetni, és az arcán gondolkodó grimasz hullámzott végig.

- House of Wolves - dünnyögte Arya - My Chemical Romance-től.

- Igen! Azaz  -  vigyorgott a srác, aztán feltűnt neki, hogy Arya továbbra is elkomorodva gubbaszt a padlón, a hátát a falnak vetve, pulcsijának sötétszürke kapucnija a fejébe húzva.

Arya megigazította a nyakában csüngő citromsárga fejhallgatót.

Robb még mindig a kanyarban lapult. Ez csak testvéri aggodalom - állapította meg Robb - Nem mintha kémkednék vagy ilyesmi.

- Valami gáz van? - faggatózott Gendry.

- Nincs.

- Na. Ki vele! Had halljuk! Ne kímélj! - erősködött tovább a fiú.

Robb látta, hogy Arya épp nincsen beszédes hangulatában. Amikor húga sípcsonton rúgta Gendry-t már egészen biztos volt benne.

- Mondom, hogy semmi! Hagyjál!

- Robb te meg mit csinálsz? - jelent meg Jon a semmiből.

Robb befogta feltestvére száját, és maga mellé rángatta az árnyékba.

- Shhh! Izgi a helyzet! - suttogta.

- Mi van? Arya után leskelődsz? Robb túl sokat lógsz Greyjoy-al.

- Shhh! - Robb a szája elé nyomta az ujját és tovább figyelt.

Időközben Gendry megtörte a jeget.

- Nem nagy dolog - kezdte Arya - csak tudod, egy kicsit aggódom. Jon-ék nemsokára elballagnak. Eddig adott egy biztonság érzetet, hogy itt voltak, vágod. Akkor is segítettek amikor összeverekedtem azzal a pöcs Joffrey-val. Megnyugtató volt, hogy bármi van ők itt vannak.

- Had öleljem meg - suttogta Robb.

- A legtökéletesebb húgica - olvadozott Jon. - Már bocs Sansa - tette hozzá.

- Ez tök normális - mondta Gendry. - Oké, mondjuk szerintem téged nem kell megvédeni. De ha mégis, akkor én itt leszek neked! - azzal lecsúsztta Arya fejéről a kapucnit és összeborzolta a haját.

- Hé. Sok leszel kölyök - háborgott Robb.

- Én szoktam összeborzolni a haját. Csak én - Jon hangja fenyegetően csengett.

- Kit látnak szemeim? - csendült fel egy női hang nem messze a két fiútól. - Csak nem Robb Stark?

Robb kihúzta magát, és a hang felé kapta a fejét.

- Izéé. Szia Talisa! Figyelj, most tökre nem alkalmas.

- Valóban?

Talisa-val együtt jártak történelemre. Randiztak párszor aztán annyi. Robb jobban szeretett volna a tanulásra koncentrálni, meg amúgy is kell a fenének tartós kapcsolat, ha a legjobb haverod ismer minden jó szórakozóhelyet a környéken.

- Épp egy fontos ügy közepén vagyunk, igaz Jon?

- Mi? Ja, igen. Fontos ügy.

- És mond csak mi lenne az a “fontos ügy” Robb Stark?

- Tök jó lenne ha nem kiabálnál - mondta Robb, és idétlen mozdulatokat tett a kezével, hogy kevésbé hangozzon bunkónak.  

Robb telefonja hangosan pittyegni kezdett, már csak bosszúból amiért keveset használja.

Theon üzent: “Figyesz! Kitaláltam valami bazi jót! Vágot a Listerine-t ugye? A szájvíz. Új neve: Lennisterin! Tudom, isten vagyok.”

Robb nem bírta ki, hogy ne röhögjön, és szinte ösztönből oldalba böködte Jon-t, és az arcába tolta a telefont. Jon is röhögött.

Talisa eközben kersztbefont kézzel állt velük szemben, felvont szemöldökkel.

Robb magára erőltette a komolyabb énjét.

- Jobb ha mi most megyünk - azzal maga után rángatva Jon-t elindult. Három lépéssel később Arya állt előtte, az oldalán Gendry.

- Elmondanátok, hogy mi szart műveltek? - kérdezte Arya.

- Egy fontos ügy közepén vannak - mondta Talisa.

- Igazán köszi - sziszegte Robb a lány felé.

Talisa küldött feléjük egy ravasz mosolyt, azzal elsétált. Robb rájött, hogy miért is nem akart többet randizni vele. Mert totál bosszúálló a csaj.

A telefonja újra pittyegett. Nem volt lehetősége megnézni, mert Arya nem igazán örült a ténynek, hogy a bátyjai meglátták a gyengébbik oldalát. Meg hogy egyáltalán leskelődtek utána. Aztán a nagy mentegetőzés közben még cukinak is nevezték.

Az üzenet a következő volt:

Theon: Ne már. Nem esett le a poén, vagy mi van?

Theon

- Gratulálok Theon. - mondta Eddard Stark, karakteres hangja betöltötte a komor helyiséget - Átmentél.

Theon megdöbbenten pislogott és mutatóujját a mellkasának nyomta, olyan erővel, hogy szúró fájdalom hasított végig rajta. Pont leszarta.

- Én? - kérdezte.

- Te.

- Átmentem? Azaz… leérettségiztem?

- Igen.

- Itt, és most? Westeros-ban? Komolyan?

- Igen.

Theon körbe pillantott, és valamivel halkabban azt mondta:

- Ez biztos?

Eddard Stark megsörzsölte a halántékát, s bólintott.

- Vagyis soha többet Jamie Lannister féle töri, vagy évszám tanulás, vagy angolszász irodalom?

- Megragadtad a lényeget, Theon - dünnyögte Ned.

- Te szent szar! - vinnyogta. Beleöklözött a levegőbe, huhogva kezdett futkosni összevissza, aztán végül kiszáguldott az ajtón miután Ned megfenyegette, hogy visszavonja a dolgot.

A terem előtt várakozott a Nagy Csapat. Ott volt Arya és Gendry, Sansa, Margaery, és az a köcsög Joffrey. Aztán Jon és Ygritte, az a Sam nevű srác, sőt még Loras is. Na meg persze Robb.

- Megcsináltam! - visongott Theon. - A kurva életbe is, megcsináltam!

Egyből mindenki vigyorogni kezdett, tapsolni, gratulálni, vagy Joffrey esetében halkan elsuttogott, bunkó megjegyzéseket tenni. Theon olyan szinten érezte magát felszabadultnak, mint három éve amikor nagyon hosszú órák után végre elmehetett hugyozni. Ez az érzés volt a legutolsó amire számított az érettségivel kapcsolatba. Azt hitte a) vagy megbukik és azért szarja le, vagy b) átmegy, de mivel semmi extra az egész, egy váll rándítással elintézi. Erre itt volt egy bazi nagy hülye vigyorral az arcán, és sorra ölelgetett mindenkit. (Oké, nem mindenkit. Ami azt illeti csak Marg és Robb részesült a megtiszteltetésben. A többiek udvariasan elhessegettek. Fő, hogy haverok, meg minden.)

- Fiúk, lányok. Ilyen csak egyszer van az életben, hogy minden végzős átmegy.

- Főleg te - tette hozzá Joff.

- Neked kuss, Baratheon.

- Fiúk, ne mááár - így Margaery.

- Szóval - folytatta Theon lelkesen. - ezt muszáj megünnepelnünk! Múlthéten találtam egy istenkirály kocsmát ami nincs is messze. Utánam népek! - azzal elindult, a többiek pedig akarva akaratlan követték.

- Hívom Renly-t! - dalolta Loras, és már a kezében is volt a telefonja.

- Nem gondolod, hogy fura, hogy te múlt héten kocsmákat kerestél? - kérdezte Sansa.

Theon legyintett.

- Te is ezt csinálnád ha lenne egy kis eszed. Nem mindig csak fiúk, ruhák, fiúk, ruhák.

- Paraszt! - háborgott Sansa, és belekönyökölt Theon oldalába, aki csak röhögött.

- Arya, megtanítjuk neked, hogyan kell mértékletesen inni - közölte Robb mosolyogva, és átkarolta a húgát.

Jon Arya másik oldalán jelent meg, Robb-hoz hasonlóan átvette a karját a lány vállán.

- Bizony. Rengeteg dolgot megtanítunk most neked.

- Ránk gondolj amikor iszol - folytatta Robb.

- De azért ne igyál olyan gyakran. Nem tesz jót.

Arya morgott.

- Megverlek titeket! - azzal előresietett, Gendry vigyorogva a nyomában, s egy váratlan pillanatban megcsikizte a lányt, aki lendületből gyomorszájon vágta. Gendry szenvedve görnyedt össze, de Theon hallotta amint azt motyogja: “Tökre megérte!”

- Lemaradtam valamiről? - kérdezte Ygritte.

- Szó sincs róla! - vágta rá Jon, és Robb-al váltottak egy bizalmas, testvéri pillantást.

- Sansa - trillázta Marg. - Még két nap van az előadásig, nem izgulsz?

- El sem tudod képzelni!

Theon finoman átkarolta Margaery derekát miközben a két lány csacsogott. Marg és ő elég jó haverok voltak ahhoz, hogy tudják az ilyesmi semmit sem jelent. Ha Theon akart volna tőle valamit már rég leteperte volna, vagy valami. Ezt mindenki tudta, vagy legalábbis sejtette. Joffrey mindenesetre megjelent a fürkésző, mindenre elszánt pillantásával.

Ekkor hagyták el Westeros kapuit, és Theon észrevette, hogy Renly valahogy oda materializálódott idő közben.

- Mi a kocsma neve? - kérdezte Jon.

- Tudja tököm - felelte Theon. Amikor észrevette Jon furcsa pillantását így felháborodva folytatta: - Hé, inkább örüljé’ annak, hogy tudom merre kell menni.

Körbepillantott, kerseve az ismerős épületeket, és amikor rájuk akadt önmaga megnyugtatása érdekében bólintott.

- Höh. Még hogy a neve - horkantott Greyjoy.

- Nem ez volt ahonnan én vittelek haza? - jelent meg közöttük Robb.

- Dehogy! - legyintett Theon - Az a másik volt. Tudod, ahol a flipper van. Ez nem az. Ez egy másik. Itt nem veled voltam.

- Jé, el tudtok szakadni egymástól? Erre nem számítottam - vigyorgott Joffrey.

- Elmondaná nekem valaki, hogy ez a görcs miért van itt? - mutatott Theon a válla felett a szőkére.

- Mert ő az én kis görcsöm - mosolygott Margaery, és megfogta Joffrey kezét aki pedig puszit nyomott a lány hajába.

Theon grimaszolt.

- Csak mert imádlak Marg.

- Mindenki imádja - szólt közbe Sansa. - Nem lehet nem szeretni.

Margaery és Sansa összemosolyogtak.

- Jaj Sansa, de édes vagy! - kuncogott a Tyrell lány, és megölelte Sansa-t.

Theon ekkor érzett kéztetést arra, hogy ráugorjon Robb hátára.

- A kocsmába! - parancsolta.

- Baszki Theon! Nehéz vagy, haver!

- Nem az agya miatt -mondta Jon Snow és cinkosan összenéztek Ygritte-tel.

- Baszódj meg Snow! Mégis leérettségiztem! Nem?

- De - sóhajtott Jon.

- Legalábbis azt mondod - így Ygritte.

- Leérettségiztem - trillázta Theon. - Szóval megérdemlem a sörikét. Lódulj Stark!

- Theon - hörgött Robb - csak te tudod az utat.

- Ja tényleg- Theon-ba villámként hasított a felismerés, és leugrott barátja hátáról, és félig ugrálva vezette a csapatott miközben várta az alkalmat, hogy agyonszívathassa őket.

Daenerys

Dany az ujjai között forgatta a névjegykártyát. Unottan könyökölt a bárpultra, ahogy az már szokásává vált. Késő délután volt, a nap lemenőben, az emberek pedig egyre csak csődültek befelé. Füst szállt be az ablakokon, Dany torka kapart, a szeme égett tőle. Rájött, hogy hülyeség volt kinyitni az ablakot amikor mindenki ott dohányzik előtte. Ma különösen hangosak voltak a vendégek, és Dany különösen magányosnak érezte magát.

Ezrendszerre is elolvsata a kártyát. Talán adnia kellene neki egy esélyt? Hátha beválik. Nem, nem. Minden rossz így kezdődik. Daenerys hosszú, és fájdalmas utat tett meg, és esze ágában sem volt az egészet eldobni magától egy kis bizonytalanság miatt. Ő annál sokkal bátrabb.

A haja ezüstje fakón ragyogott a lámpák ocsmány, sárga fényében. Bágyadtan mérte végig, hogy ma kik vetődtek szerény ivójába. Látott pár ismerős arcot, még több ismeretlen. Egy nagy és zajos csapatot egyesével végigkémlelt. Megállapította, hogy az a srác ott bal szélen egész helyes, az a harmadik meg csak simán azt a rohadt.

Előkereste a telefonját. Nem volt éppen a legújabb készülék, de amíg működött Dany számára megfelelő volt. Rámosolygott a háttérképére, ami az egyetlen normális képe volt a gekkóiról. Kikapcsolta az ébresztő órát, és beállított egy újat reggel tízre, ezzel az ébresztő szöveggel: “ma pihensz. Megérdemled.”

Ez lesz a szülinapi ajándékom az elkövetkező két évre.  - gondolta.

Kinyújtotta a kezeit, a csontjai fájdalmasan ropogtak.

Mindenkinek be akart mutatni, és lefeküdni aludni. Ma is csak két órát tudott aludni. Rohadna meg aki kitalálta, hogy az emberek ennyire szeressenek vedelni. Szidta istent, meg mindenkit akinek a neve az eszébe jutott.

- Hé - jelent meg egy lány Dany-vel szemben - hahó!

Daenerys-nek fel sem tűnt, hogy már egy ideje szólogatják.

Elfojtott egy ásítást.

- Bocsi! Mit adhatok?

- Hmm. Lepj meg.

Dany egy pillanatig gondolkodott, aztán előkapta azt ami szerinte a legfinomabb.

- Amúgy menő a hajad - mondta a lány.

- Köszi - Dany végigfuttatta az ujjait az egyik tincsen. - Tegnap festettem. A tiéd természetes?

Lány mélyvörös haja kuszán terült el a vállain.

Lány bólintott, és közben belekortyolt az italba amit a Targaryen elé csúsztatott.

- Ez kurva jó! - csattant fel.

- Szerintem is - erősítette meg Dany, miközben kiszolgált egy férfit, aki amint a kezébe fogta az üveget már az asztalához is andalgott.

- Itt mindig ez van? - kérdezte a vörös.

- Általában. Nap közben kevésbé, de amikor besötétedik kész őrültek háza lesz - körbepillantott, ám a tekintete megint megakadt azon a nagy bandán akiken az előbb.

Lány láthatólag észrevette.

- Bocs értük. Amúgy is hülyék, de most még boldogok is. Durva páros.

- Velük vagy?

- Hja - dünnyögte, és a gyűrűvel kezdett játszani ami a gyűrűsujján csillogott.

- Nagyon szép - mosolygott Dany.

Lány értetlenül nézett vissza rá, összevont szemöldökkel. A rend kedvéért Daenerys hozzátette:

- Mármint a gyűrűd.

- Ja, igen - Lány arcán olyan örömteli mosoly rajzolódott ki ami Dany számára természet ellenesen őszinte volt. Nem is tudta hány éve volt már, hogy ilyet látott. - A vőlegényem egy éven át kutatott amíg megtalálta. Aztán még elég hülye is volt hozzá, hogy ezt elmesélje!

- Szerintem ez aranyos tőle.

- Persze, persze. Épp ez a probléma. Eredetileg semmi érzelem nem volt, tudod. Csak poén volt az egész meg minden. Erre most nézz ide - feltartotta a kezét. - Amikor azt hiszed, hogy úgy se lesz semmi, főleg nem vele, egyszer csak bumm, és baszdmeg házasok vagytok. Jegyesek. Tökmindegy.

Lány nagy kortyokkal magába öntötte az alkoholt.

- Bocs. Nem akarlak itt basztatni. Lehet sokat ittam.

- Igazából rég beszélgettem már így bárkivel is. Már hiányzott.

Lány vigyorogni kezdett, Dany pedig nem bírta ki mosoly nélkül.

- Te is jófej vagy. Eddig. Amúgy Ygritte vagyok.

- Daenerys.

- Mi?

- Daenerys.

- Oké, én túl részeg vagyok a nevedhez. Nincs esetleg valami…

- Lehet becézni Dany-nek.

- Tökéletes.

-Hé! Ygritte! Hol van már a pia? - kiabált valami srác.

- Kuss Geryjoy! Mindjárt viszem! - felelte Ygritte. - Dany, adj még abból a cuccból. Tuti rákattannak.

Daenerys elkezdett matatni az üvegek között, és amikor a vörös újfent megszólalt majdnem elejtett egyet.

- Te, nem lenne kedved odaülni hozzánk?

- Dolgozom - mondta ki az első dolgot ami az eszébe jutott.

- Nem vagy túl fiatal ahhoz, hogy kocsmában dolgoz?

- Nem vagy túl fiatal ahhoz, hogy igyál?

- Nem rossz, Dany, nem rossz! Na, gyere! Buli lesz.

- Csak egy kicsit - adta be a derekát Daenerys.

- Szuper! Még egy dolog. A pólódat egy kicsit… - végigmérte Daenerys dekoltázsát - tudod mit? Maradjon így. Poénosabb lesz.

Daenerys egy furcsa grimasz kíséretében lépkedett oda az asztalhoz, Ygritte oldalán. Perceken keresztül küzdöttek a nevével, aztán végül feladták, és Ezüst D-nek nevezték, a józanabbak, mint az a fiatal lány, akinek Daenerys elfelejtette a nevét sikeresen Dany-nek hívta.

Danerys pár évvel, és sok-sok emlékkel később felidézte amit Ygritte mondott neki. Arról, hogy amikor legkevésbé számítasz rá történnek a nagy dolgok. Daenerys Targaryen sok mindenre gondolt az életével kapcsolatban, csak arra nem, hogy leendő legjobb barátai csontrészegek lesznek amikor először találkozik velük, és éppen azt fogják ünnepelni, hogy egyikük sem bukott meg. Végül ez lett a legjobb ami Dany életében valaha történt.

Theon

Theon megküzdött azzal, hogy az utolsó bőröndjét is sikeresen be tudja zárni. Egy kicsit sok cucca gyűlt össze. A háromnegyedére más azt mondaná, hogy szemét. Theon azt mondja: emlékek.

Kiropogtatta a nyakát, és bevágott egy hülye fejet. Álmatagon bambult maga elé, és nem gondolt semmire. Nem vette észre hogy elteltek a percek, semmilyen állapotából a telefonja zavarta fel.

Marg: Hírek! Győztem egy fogadásban Dany ellen! (juhé!) A másik: nem csoki volt a tét. (sad face) Amúgy Jo-val most indultunk hazafelé~ Épp szókirakózunk. Tök béna. Lehet mégis lesz egy csokim. Nyami.

Theon: Höh #hajrákislány

Felkelt az ágyról, és kinyújtóztatta a tagjait. Iszonyat fáradt volt, hajnalban kelt, mert amikor pakolnak mindig eléri valaki, hogy ne tudjon addig aludni amíg szeretne.

Egy ásítás után végig pásztázta a szobát. Visszataszítóan üres volt. Már csak néhány cucc kallódott itt-ott, Robb épp azoknak keresett valami táskát, vagy akármit amiben elvihetik. Theon számára az egész ellenszenves volt. Általában várta a nyarat, összeszedték a fontosabb dolgokat, aztán húztak le Mr és Mrs Stark nyaralójába, és majdnem két hónapot ott töltöttek. Bulik, haverok, és lazulás. Aztán amikor év elején bemasíroztak Westeros-ba, minden olyan maradt, mint amikor elmentek, és tökre élvezték az egészet. Ezzel szemben most minden más volt. Nem jönnek vissza többet, elsodorja őket az élet. A megszokott, békés, gimnazista éveik eltűntek, és amit maguk után hagytak csupán néhány menedéket jelentő emlék. Ez most a végső búcsú. Búcsú az élettől amiben eddig a legtöbb örömüket lelték. A dolgok  szépen, fokozatosan, már el is kezdtek deformálódni körülöttük. A holmijai éveken át összekeveredett Robb-éval, ha úgy alakult fel is vették egymás ruháit. Most minden szétválogatva, elkülönítve egymástól. Theon-ra rátört a nosztalgia..

- Szereztem cuccot! - robbant be Robb a szobába egy rózsaszín sport táskával a kezében. Theon elröhögte magát és mutatóujjával tett egy kört a másik felé. - Ööö… Sansa adta kölcsön.

Amint a lány neve elhangzott már meg is jelent az ajtóban, a bátyja mögött.

- Kell segítség? Én már végeztem.

- Kösz, megoldjuk - így Robb.

- De látom, hogy még vannak dolgok.

- Csak kacatok - erősködött Robb.

- Sansa, - szólalt meg Theon amikor észrevette Robb kétségbeesett pillantásait - inkább igazítsd meg a sminkedet. Úgy kábé az egész arcodon.  

Sansa bemutatott neki, és már el is rohant.

- Ügyes - mondta Robb elismerően.

A maradék dobozok egyikében voltak a fényképek amiket sunyiban fotóztak a többiekről amikor ők nem figyeltek. Volt ott szoknyát viselő Ygritte, a tollat a felső ajkai és az orra között egyensúlyoz Marg, de még olyan kincsek is, mint tüsszentő Joffrey, vagy Sansa egy vasárnap reggel, pizsiben, amint a Titanic-ot nézi, vagy valami hasonló nyálas cuccot. A többiek még nem álltak készen azokra a képekre.

- Na pakoljunk - csapta össze Robb a tenyerét. - Segíthetsz, ha gondolod.

Theon lazán nekidőlt a falnak, a kezei a mellkasa előtt összefonva, lába kersztbe vetve.

- Mennyi minden történt itt! - mosolygott.

- Mindent megteszel, hogy ne kelljen segítened, mi?

- Emlékszel amikor vettem egy kis polipot? - nosztalgiázott Greyjoy.

- Emlékszem. Nagy balhé volt.

- Csápika rohadt jópofa volt.

- Mennyire voltál részeg?

- Nagyon. Akkor volt az amikor nem buktam meg matekból. Jó kis nap volt.  Amúgy kösz’.

- Hé, három év után csak kinyögted.

- Kuss - ezután hümmögött egy sort, és az állát kezdte simogatni - Szerinted vegyek egy polipot?

- Nehogy. Theon, ha megint meglátlak egy polippal, esküszöm kitagadtatlak.

Theon elröhögte magát. Fájdalmas, és erőltetett nevetés volt. Eszébe jutott az apja amint vasakarattal, mélységes szigorral azt mondja: ”Kitagadlak! Mától nem vagy a fiam, nem vagy vér a véremből, s hús a húsomból.” Theon mindenki mást már agyonvert volna érte, ha ilyesmit mond neki, de Robb-ra nem tudott haragudni. Végtére is ő volt a legjobb barátja.

-  És az rémlik amikor horrort néztünk a csajokkal? - faggatózott tovább Thoen.

- Aha. Mondjuk tök jó lett volna ha nem sikítasz.

- Jól van már! Nem számítottam rá, hogy a konyhában lesz.

- Mindenki tudta, hogy a konyhába lesz- erősködött Robb. - De mi ez a hirtelen emlék maraton?

Theon megvonta a vállát.

- Semmi. Csak úgy jött.

- Megnézted a könyvet amit adtam?

- A főiskolásat? Ne legyél hülye.

- Menned kellene valahova.

- Nem kell. Nekem ennyi tanulás bőven elég. Majd… majd megoldom valahogy. Kisegítő munkás mindig kell. Meg feketén is dolgozom, ha úgy jön a dolog.

- Theon - szólt Robb szigorúan, de mind a ketten tudták, hogy ez a beszélgetés itt zsákutcába futott. - Hányszor vert meg a Véreb mert kiordítoztál az ablakon?

- Túl sokszor. De a legdurvábbat a Földgömb-incidensnél kaptam.

Theon-t már a gondolattól is kirázta a hideg.   

- Igaz! Istenem, az életem sztorija!

Mindketten nevettek.

- Amikor Joffrey majdnem kiesett az ablakon? - vigyorgott Theon.

- Az nem akkor volt amikor épp esszét írtam? Te meg gameboy-oztál vagy valami.

- Nem, az akkor volt amikor Sansa-val szakítottak. Amikor esszét írtál, akkor jött át hozzánk Marg először. Emlékszem, mert amint belépett megszereztem egy különleges pokemont.

-  És Arya az első napján, amikor összebalhézott Gendry-vel?

- Asszem van róla kép a dobozban - biccentett Theon.

- Haver, amikor hazaértünk sunyiba végignézzük az összeset.

- Rakunk fel belőle a netre?

- Zenés videó, és youtube - kacsintott Robb.  

Hörögve röhögve lepacsiztak.

- Basszus! A regény amit kölcsönadtam a… mi a neve? Mindegy! Mindjárt jövök - azzal Robb el is sietett.

Theon ott maradt a fejében cikázó emlékekkel, amik szépiásak voltak, kellemes illatot árasztottak magukból, és volt bennünk valami szív melengető. Ott bujkált a gondolatai között a jövője, ami szürke, zord, és fémes. Elrettentő, és bizonytalan. Aztán a jelen, ami puszta kuszaság, távol, mégis túl közel múlthoz és jövőhöz.

Mosolygott. Félhetett volna, lehetett volna szomorú vagy elkeseredett, az is lehet, hogy valahol mélyen az volt. Ám mégis végighullámzott benne az öröm, a szabadságnak egy furcsa mellékíze árasztotta el a száját, a vér az ereiben az elégedettség ritmusával lüktetett. Sok minden várt még rá, jó is, rossz is. Csakhogy a múlt nem tűnik el nyomtalan, az az egész alapja. Még ha pénze nem is lesz sok, a barátai ott lesznek neki. Az is egyfajta gazdaság, nem igaz?

A párkányra könyökölt, álmodozva nézte az alatta elterülő világot, a kertet amit már olyan jól ismert.

Robb időközben visszatért, és csendben pakolt tovább.

Odakint diákok vonultak a kapuk felé, volt akik csak pár hónapra mentek el, mások egész életükre.

Elérkezett a nyár.